A szuperhősök (Supergirl kivételével) egyelőre szabadságra mentek, ezért úgy döntöttem, hogy a nyár erejéig másmilyen témájú szériákra fogom fektetni a hangsúlyt. S ma kaptam egy fülest erre vonatkozóan, hogy tegyek egy próbát a 2011 telén bemutatott Fekete tükör című brit antológia-sorozattal. Az igazat megvallva semmiféle elvárást nem támasztottam vele kapcsolatban, hiszen azt sem tudtam, hogy miről szól. Majd eltelt belőle pár perc, és hipp-hopp, egy túszdrámával átszőtt politikai- és társadalmi cirkusz közepén találtam magam, amelyből már az elején felsejlett ugyan, hogy Michael Callow (Rory Kinnear) miniszterelnök számára nincs kiút, de azért még élt a remény, hogy kellő megoldás születik az ügyére. Ráadásul azon túl, hogy a pilotepizód mind forgatókönyv, mind rendezés, és mind színészi teljesítmény szempontjából (itt meg kell jegyeznem, a kicsit sok szereplő között nehéz eligazodni, de a történet így is a lényegre fókuszál) nemcsak jóval az átlag felett teljesít, hanem egy kerek egésznek tekinthető. Tehát mindenféle kényszeresség nélkül megadja a döntést a folytatáshoz, bár ezt a példátlan szintű produkciót látva kötve hiszem, hogy valaki csak úgy legyintene rá, mondván, hogy erre időt pazarolni semmi értelme. Márpedig igenis van, mert első nekifutásra egy igen sokrétű és mély nyomot hagyó mestermű.
10/10