A múlt heti, "mondvacsinált" továbbgördítés után az e heti epizód szerencsére már szerzett az évad hátralévő fejezetének csipetnyivel több értelmet, bár korai lenne még kijelenteni, hogy ennek elfogadható vége lesz. Ez elsősorban abból ered, hogy az Uralkodót átmenetileg helyettesítő boszorkány-trió (Anjali Jay, Winsome Brown, és Rosemary Hochschild) nem többek szimpla kétdimenziós mágusoknál, akiknek céljai és motivációi szinte semmilyennek minősülnek. J'onn és az apja (Carl Lumby) viszont már érdekesebb szállal rukkolnak elő, a marsiak emlékátadásos szertartásával. A harci jelenetek azonban továbbra is gyérek, némely szereplőknek alig vagy nincs értelme jelen lenni (Ruby és Mon-El, utóbbinak a kriptoni öltözete már durván kikacsintott a Földiesre), újabb apokalipszis vezette fel magát minimális aggodalmak vagy izgalmak nélkül, és... mintha a sorozat akarva-akaratlanul azt kívánná magától, hogy befejeződhessen a nyár erejére. De úgy hiszem, sok-sok rajongója is.

10/6