Kénytelen-kelletlen, de felmerült bennem egy gyanú azzal kapcsolatban, hogy a harmadik rész rendezője, Brian Welsh, megtekinthette és kielemezhette az ezt megelőző epizódokat. Ez elsősorban azért több, mint valószínű, mert jelen cím esetében egyszerre találhatunk elemeket a mai világban uralkodó emberi gyarlóságból (paranoia, féltékenykedés), és az ígéretes jövőt szimbolizáló technológiából (emlékchipek). Ám a különbség most legfőbbképpen az, hogy prezentációjában Welsh a szélesebb társadalmi csoportok és közegek ábrázolása helyett visszament az azt alkotó, legkisebb elemhez: a családhoz. Liam (Toby Kebell) és Ffion (Jodie Whittaker) ideális fiatal házaspár, noha gyorsan felszínre kerül náluk, hogy bizonyos dolgok a kapcsolatuk alapjaiban nincsenek rendben. Welsh pedig olyannyira igyekszik elmélyíteni karakterüket a játékidő háromnegyedében, hogy közben megfeledkezik arról, mitől is volt bivalyerős az ezt megelőző két epizód. Kudarcot azonban szerencsére nem vall, de hogy a színvonalat egy fokkal lejjebb viszi, afelől nem lehet kétség. Durva csavar a sztori végén ide vagy oda.

10/8