Mozgókép

Írások, vélemények, kritikák, minden olyan mozgóképanyagról, amelyek a szemünk előtt pörögnek le. :)

Cobra 11 - 40x07 - Ausgebrannt

0

Valamelyest hálásak lehetünk a készítőknek, mert ebben az epizódban egy sor, olyan elemet produkáltak, amelyek inkább többé, mint kevésbé idézték a klasszikus érát. Ehhez pedig beleadtak jó néhány dolgot: szellemeskedést Semir és Paul között (utóbbi végre nemcsak kétdimenziós árnyék a török csődör mögött), autópályás akciókat, rejtélyt, beépüléssel adagolt nyomozást, és ezt megtoldották még egy kis csavarral. Mi vele mégis a gond? Az, kérem szépen, hogy Kai Meyer-Ricks, az epizód rendezője, nem tudta a kelleténél érdekesebbre avanzsálni a történetet és vele együtt az összképet. Ráadásul a fránya kameraállások- és váltogatások, valamint a meglepetésekkel dukálások sem működtek. Éppen ezért sajnos az érdektelenség csapdájába esett a játékidő oroszlánrésze. Mégis megnyugtatok mindenkit: egyszer nézhető szórakozásnak alkalmas! Hiszen ez sorozat legfőbb célja, nem igaz?

10/6


Az Acélember (2013)

0

Hogyan lehetne feléleszteni és újra szerethetővé tenni egy olyan, már-már idejétmúlt szuperhőst, aki még a 70-es/80-as évek váltóérájában rendkívüli sikerre tett szert Christopher Reeve-nek köszönhetően? Hogyan lehetne egyáltalán ezt az idejétmúlt szuperhőst úgy prezentálni, hogy az a modern világunkba rendre beilleszkedjen? Hogyan lehetne egy vörös köpenyt viselő, szupererőkkel rendelkező idegent földi halandóvá átvarázsolni? Zack Snyder-nek bizony nem volt könnyű dolga még 2013 derekán, amikor a Warner Bros azt kérte tőle, hogy a világ egyik leghíresebb szuperhősét mutassa be újra más szemszögből, de úgy, hogy közben a DC filmes univerzumának alapjait is lerakhassa vele. Két elvárásnak kellett megfelelnie: kedvelhetővé tenni ennek a világnak az egyik központi figuráját, és várakozásokat támasztani fel vele a DC jövőbeli, egyéb szegleteire nézve. Sikerült? Nos, ami engem illet, úgy hiszem, inkább igen, mint nem.

Természetesen a végeredmény nem lett egy Sötét Lovag-szintű alkotás, de amiért nem vallott csúfos kudarcot, az elsősorban annak tudható be, hogy a Warner Snyder rendelkezésére bocsátott mindent és mindenkit, ami a sikerhez szükséges: neves színészeket, producernek egy kiváló rendezőt (Christopher Nolan), és a képregényműfajban már akkor "jártas" (nem véletlen, amiért így írom) forgatókönyvírót. Mi csúszott mégis félre? Jó néhány dolog, amelyekre a megjelenése óta eltelt öt évben sincsenek konkrét válaszok (Clark Kent miért rója céltalanul a földeket, ha azt sem tudja, mit és hol keressen?), logikátlan húzások (avagy egy megsemmisülés szélén álló Krypton gonosztevőit galaktikus börtönbe zárják), és szemöldökfelvonó rejtélyek (Kryptoni űrhajó a jég alatt, immáron 20 ezer éve, de hogyan és mint került oda?). Ezekért a hibákért pedig a minden lében kanál David S. Goyer a felelős, aki előtte a Sötét Lovag-ban is csak azért nem követhetett el ekkora baklövéseket, mert Nolan szigorúan felügyelte őt, de Snyder jól láthatóan nem tudott mit kigyomlálni abból, amit jelen esetben megalkotott. Tehát a hibák korrigálása helyett az egész stáb ráfeküdt mindarra, amiben a film kikezdhetetlenül erős: színészi alakításokban (Henry Cavill a tökéletes Superman, Amy Adams egy új, de nem maradandóbb Lois Lane, míg Laurence Fishburne, Russell Crowe, és Michael Shannon hatalmas pluszok), filmzenei megoldásokban (köszönhetően Hans Zimmer-nek, de nyilván nem ez a legjobb munkája), és pofás látványvilágban (ebben Zack Snyder szerintem örök marad). Kihagytam viszont az akciójeleneteket, amelyek tekintetében mind a Smallville-i csata, és mind a Metropolis-ban végbemenő pusztítás tartósan maradandó sérüléseket okoz a nézőkben és az alkotókban egyaránt (ehhez képest a Bosszúállók New York-i csatája majdnem semmiség).

Nagyszerű kezdet volt tehát a DCEU-ra nézve, ígéretes jövőt kovácsolt még úgy is, hogy a filmre kíváncsi nézőtábort végül megosztotta, de legalább nem kellett (még) vemhesen megfelelnie az univerzumépítős szabályoknak. Nem úgy, mint három évvel később a folytatást képviselő Batman Superman ellen-nek.

10/7


Supergirl - 3x23 - Battles Lost and Won

0

Elérkeztünk az Acéllány harmadik évének utolsó felvonásához, amely szokásához hűen egyszerre tartalmaz értékes és csapnivaló húzásokat, elemeket. Hogy megelőlegezhessem a jó dolgokat belőle, rátérek a rosszakra: félig-meddig kilátszó koncepciótlanság, elnagyolt CGI-fogásokkal megtoldott világvége-szféra (amelyet rövid úton lezárnak), tét nélküli végső harcok, és egy eléggé elnyújtott befejezés, karakterhamisítással (Winn Schott=Toyman, a DC gonosza, értsék már meg) valamint a negyedik évre kikacsintó, felesleges cliffhanger-rel megfűszerezve. A probléma szerintem abból indul ki, hogy Berlantiék tárából már az évad vége felé kifogyott a szufla, és mivel ötletük nem volt egy értékelhető lezáráshoz, bedobtak mindent, ami csak a kalapjukból előugrott. De, mint ahogyan írtam, rátérek a jónak betudható húzásokra: J'onn J'onzz és az apja, M'yrnn szálának lezárása (ezért is furcsa, hogy ők benne vannak egy ilyen félig-meddig botladozó projektben), a játékidő harmadától már értékelhető interakciók és bizonyos karakterek továbbléptetése, valamint egyetlenegy pont, ahol a sorozat kirúghatta volna maga alól azt a peches lólábat (Kara alapelvének felrúgása). Utóbbiért nagy kár, hogy Berlantiék nem éltek vele jobban! Ősszel pedig elrajtol a negyedik év, talán jobbat fog produkálni. De megérné folytatni...?

10/6


Black Mirror - 2x01 - Be Right Back

0

Tegye fel mindenki a kezét, mert mérget vennék arra, hogy az életében minimum egyszer biztosan elgondolkodott már a halálon, mint az életünkben általában (és többnyire) váratlanul felbukkanó jelenségen. Jómagam tisztes távolságból kezeltem még a gondolatát is, de ez csak addig tartott, amíg meg nem tekintettem eme nagyszerű sorozat ezen fejezetét. A formuláris alapok természetesen adottak, hiszen hiába külön történet egy-egy epizód, a benne lévő szereplők gyorsan megkedvelhetők. Ezúttal egy fiatal pár van a középpontban, akik közül az egyik (Domhnall Gleeson) gyorsan elhalálozik, ám a technológia fejlettsége - és itt döbbentem rá, hogy EZ az állandó tényező a sorozatban - hamar visszahozza őt az élők sorába. Átvitt értelemben. A fókusz azonban nem feltétlenül erre koncentrál, hanem arra, hogy miként lehetünk képesek kezelni a szeretteink elvesztését, és azoknak esetleges "visszatérését", ami valljuk be, a valóságban természetesen képtelenség. Mégis ez a rész nagyszerűen prezentálja a feltámadás témáját, bár jobban belegondolva, az már személytől függ, hogy ki hogyan kezelheti. Ami Martha-t (Hayley Atwell) illeti, ő egészen drámaian, bár az esetek 90%-ban mindenki így reagálna. Bár lehetséges, hogy ebben tévedek.

10/9


Cobra 11 - 40x06 - Drift

0

Lássuk be: az RTL Klub nagyon mostohán bánt mostanában a németek (és magyarok) közkedvelt akciószériájával. Bár rejtély, hogy mi indokolhatta a gyakori műsorrendről való levételt, az még inkább rejtély, hogy a sorozat készítői miért érik be sokszor az olcsóbb történetvezetéssel. Hiszen ha jobban belegondolunk, sémáját tekintve ez az epizód - leszámítva az utolsó harmadában kifejezetten élvezhető akciókat - már számtalan más cím és történet alatt lepörgött előttünk. Ennek pedig a jól bevált receptje: végy egy szűk családot (amelyből ezúttal a Rainer Marks-ot alakító Ulrich Drewes emelhető ki valamelyest); ambíciózus, de súlytalan gonoszokat; és egy felejthető sztorit, valódi tétek és áldozatok nélkül. Természetesen nem is elvárás a sorozat részéről, hogy mély nyomot hagyjon meg bennünk, de ha már az egyik főszereplő (jelen esetben Daniel Roesner) érintve van, akkor annak a jövőre nézve lehetne valamiféle kihatása, és nemcsak egy kaland, amit a következő felvonásra úgy elfelejtünk, mintha sosem létezett volna. Mert ha valami, ez bizony a sorozat állandóan jelentkező szarvashibája volt az indulása óta.

10/6

Black Mirror – 1x03 – The Entire History of You

0

Kénytelen-kelletlen, de felmerült bennem egy gyanú azzal kapcsolatban, hogy a harmadik rész rendezője, Brian Welsh, megtekinthette és kielemezhette az ezt megelőző epizódokat. Ez elsősorban azért több, mint valószínű, mert jelen cím esetében egyszerre találhatunk elemeket a mai világban uralkodó emberi gyarlóságból (paranoia, féltékenykedés), és az ígéretes jövőt szimbolizáló technológiából (emlékchipek). Ám a különbség most legfőbbképpen az, hogy prezentációjában Welsh a szélesebb társadalmi csoportok és közegek ábrázolása helyett visszament az azt alkotó, legkisebb elemhez: a családhoz. Liam (Toby Kebell) és Ffion (Jodie Whittaker) ideális fiatal házaspár, noha gyorsan felszínre kerül náluk, hogy bizonyos dolgok a kapcsolatuk alapjaiban nincsenek rendben. Welsh pedig olyannyira igyekszik elmélyíteni karakterüket a játékidő háromnegyedében, hogy közben megfeledkezik arról, mitől is volt bivalyerős az ezt megelőző két epizód. Kudarcot azonban szerencsére nem vall, de hogy a színvonalat egy fokkal lejjebb viszi, afelől nem lehet kétség. Durva csavar a sztori végén ide vagy oda.

10/8

Supergirl - 3x22 - Make It Reign

0

A múlt heti, "mondvacsinált" továbbgördítés után az e heti epizód szerencsére már szerzett az évad hátralévő fejezetének csipetnyivel több értelmet, bár korai lenne még kijelenteni, hogy ennek elfogadható vége lesz. Ez elsősorban abból ered, hogy az Uralkodót átmenetileg helyettesítő boszorkány-trió (Anjali Jay, Winsome Brown, és Rosemary Hochschild) nem többek szimpla kétdimenziós mágusoknál, akiknek céljai és motivációi szinte semmilyennek minősülnek. J'onn és az apja (Carl Lumby) viszont már érdekesebb szállal rukkolnak elő, a marsiak emlékátadásos szertartásával. A harci jelenetek azonban továbbra is gyérek, némely szereplőknek alig vagy nincs értelme jelen lenni (Ruby és Mon-El, utóbbinak a kriptoni öltözete már durván kikacsintott a Földiesre), újabb apokalipszis vezette fel magát minimális aggodalmak vagy izgalmak nélkül, és... mintha a sorozat akarva-akaratlanul azt kívánná magától, hogy befejeződhessen a nyár erejére. De úgy hiszem, sok-sok rajongója is.

10/6


Black Mirror - 1x02 - Fifteen Million Merits

0

Nehéz ám visszaülni egy maradandó döbbenetet és mélységet generáló sorozat elé úgy, hogy az első része után ne támasztódjék vele szemben elvárás. Márpedig ez az én esetemben most nem kicsit volt érvényes, de fellélegezve kijelenthetem, hogy másodjára is szinte jelesre vizsgázott. Más köntösben, más témában ugyan, de ugyanolyan módszeresen. Tette ezt ráadásul úgy, hogy az első öt percében még némafilmnek tetszeleg, és csak negyedóra múlva bontakozik ki benne társas interakció. Ha kontrasztot kéne állítanom közötte és a pilotepizód között, akkor muszáj belátnom, hogy ez képtelenség. A Black Mirror ugyanis egy filozófiai/társadalmi eposz (az eddig tapasztaltak tükrében), amely a második felvonásában egy futurisztikus társadalom környezetébe kalandozódik el, ahol az emberek szobabicigliken güriznek a túlélésüket biztosító pontjaikért, és egyéb luxuscikkekért. Tudom, ez így olvasásra kissé ostobának tűnhet, holott nem az. Főleg azért sem, mert ebből a "rabszolgaközegből" a kitörést egyedül biztosító (és méregdrága) Gigasztár a "tehetség" kibontakoztatásáért nagy árakat követel. Az epizód két főszereplője (Daniel Kaluuya és Jessica Brown Findlay) pedig ennek a közepébe csöppen bele, ahol hiába a szándékuk, a tisztaságuk, és az akaratuk, a zsűritagok pillanatok alatt romba döntik minden reményüket. S ami külön kiemelendő, az Kaluuya retorikája a játékidő hajrájában. Egy szavam van csak rá: példátlan. Holnap este jöhet a harmadik rész!
10/10

Black Mirror - 1x01 - The National Anthem

0

A szuperhősök (Supergirl kivételével) egyelőre szabadságra mentek, ezért úgy döntöttem, hogy a nyár erejéig másmilyen témájú szériákra fogom fektetni a hangsúlyt. S ma kaptam egy fülest erre vonatkozóan, hogy tegyek egy próbát a 2011 telén bemutatott Fekete tükör című brit antológia-sorozattal. Az igazat megvallva semmiféle elvárást nem támasztottam vele kapcsolatban, hiszen azt sem tudtam, hogy miről szól. Majd eltelt belőle pár perc, és hipp-hopp, egy túszdrámával átszőtt politikai- és társadalmi cirkusz közepén találtam magam, amelyből már az elején felsejlett ugyan, hogy Michael Callow (Rory Kinnear) miniszterelnök számára nincs kiút, de azért még élt a remény, hogy kellő megoldás születik az ügyére. Ráadásul azon túl, hogy a pilotepizód mind forgatókönyv, mind rendezés, és mind színészi teljesítmény szempontjából (itt meg kell jegyeznem, a kicsit sok szereplő között nehéz eligazodni, de a történet így is a lényegre fókuszál) nemcsak jóval az átlag felett teljesít, hanem egy kerek egésznek tekinthető. Tehát mindenféle kényszeresség nélkül megadja a döntést a folytatáshoz, bár ezt a példátlan szintű produkciót látva kötve hiszem, hogy valaki csak úgy legyintene rá, mondván, hogy erre időt pazarolni semmi értelme. Márpedig igenis van, mert első nekifutásra egy igen sokrétű és mély nyomot hagyó mestermű.
10/10

Üdvözlök Minden Kedves Követőt és Filmrajongót! :)

0

Bizony, mostantól kezdve dupla formában kísérhetitek figyelemmel az általam közzétett témákat, kritikákat, és ajánlókat, amelynek oka roppant egyszerű: szeretném, ha ez az egyelőre még aprónak betudható hobbiszegletem változatos módon terjedne. Ez természetesen nem fog azzal járni, hogy a későbbiek során lecsökken a Mozgókép facebook-aktivitása, csupán megváltozik. Úgyhogy tartsatok velem itt is, és mint jó vadászok, figyeljetek éberen a filmvilág szavannáin! :)